Varázsló
Én végérvényesen elfújom a rossz időt hogy tudjál felejteni
Túl a keserűn és az édesen próbálom a világot neked megfejteni
A képek folynak a szavakban
Kezelem az ördögöt magamban
Mert féltelek
Ha lenne megoldás a kezemben,
Nem üldöznélek a fejemben
Hogy értselek, nehogy megfeszítselek
Én vagyok az életed varázslója
Belekergetlek minden jóba
Együtt haladunk a végtelenben
hogyan is bízhatsz meg bennem
Én az álmaid álmodója
Már felébredek minden szóra
Együtt haladunk a végtelenben
hogyan is bízhatsz meg bennem
Én még Édesem, próbálom a titkaid magamban tartani
Ahogy ránk ül a csend fölényesen, úgy fogom a hangodat újra meghallani
A sejtjeim nyílnak a tavaszban
de mégis a múltban ragadtam
mert tévedek
Gépek zúgnak a magasban
halkítom a világot magamban
hogy értselek, nehogy elveszítselek
Úton
A félelem beszél
tudom nem jó hogyha hallgatok
a kapukig elér
én kulcsnak használom a dallamot
A tél nem akkor ér
véget amikor tüzet rakok
nem támad fel a szél
ha kitárom belül az ablakot
Hiába vinnélek messzire innen nincs gyújtás a szívemben
csomagtartómba zárva a kétség dübörög erősen
sárba ragadva a kerekek, a képzelet rég már a roncstelepen
könnyed ablakmosó folyadék hogy kiláthass belőlem
Ne is menekülj,
ha csukva a szemed és hallgatod
végre egyes-egyedül
a húrjaimat ahogy szaggatod
Nem a szavakon múlt,
ez a fény nem most született
poggyászainkból és gyászainkból
rakjuk az új tüzeket
Száz alakban
Parancs ikon voltam, vágyaidnak szűk zsebében,
Csak valahogy kitörölhettél,
Ha lemerült a lelked, és valahol máshol töltöd éppen,
Majd újra magadhoz vehetnél
Bogár szárnyakon megcsillan minden mozdulatban
Nézz be minden ház mögé
Szavaink kergetőznek mint gyerekek a színes forgatagban
Bámulunk a monochrom fák felé
Ahol az első tavasz ér,
Ahol a törődés többet ér,
Kiabálj hangosabban
Ott leszek majd száz alakban
Viseld el a kevés bűnömet
Ha volt is benned gyűlölet
Szólíts hangosabban
Én visszatérek száz alakban
Parancs ikon voltam, vágyaidnak szűk zsebében,
Csak valahogy kitörölhettél,
Ha töltőn van a lelked, és nem hiányzik senki éppen,
Hagyom hogy magad lehessél
A napot mint vörös érmét elnyeli a horizont persely,
Egy könyvet tart föléd az éj
És arra kér, hogy csónakázz felé egy verssel
Tegyél meg mindent magadért
Mindenem
Tudom a műfaj azt diktálja
Hogy megmondjam mit tegyél
Mint egyes szám harmadik személy
A félelmed örök replikája
Mert ez a rap didaktikája
A szavaktól öklendezés
Az epés felismerést
Maja fátyla alá hányja
Én annyira tudok hatni Rád
Mint szög egy villamos székben
Ha a képzelet engedi a kuplungot
Az unalom tapos a féken
Én is bélpoklom ürítem
A mennyországnak rést hagyok
Most is dühít belül Brüsszel
Mert szívem szerint Brugge vagyok
Mint kinek a háza ég, de még
Elfújja bent a gyertyákat
Bár égi tüzekbe képzelem magam
De fontosabb a látszat.
Kinek farizeus álmok adnak
plebejus jellemet, meg lehet
Ez egy olyan hazugság,
ami betakar mint a fellegek
Így lettem magam
szavaim ápoló nővére
ki paplant ráz fel a gangon a napba
De lehúz a súlya a mélybe
Szebb világ felé hajt
Majd egyszer házunk vitorlája,
Ahol ennyi a szomorúság
ott a májnak van izomláza
Párhuzamos hiteken rezgek,
az ellenállás eredő
Ha fejfájós az Isten,
a lelkem aszpirin temető
Így félig ember vagyok
félig egy kötött kardigán
diszkrét szellentés a teremtés
medencés partiján
I need Your words
I was crying at the stage beside you
I’m so lost in the woods without you
my grief drove away the birds
Fears and lies
I wrote the pages full, my love
The moon is holding me above
But I have to pay the price
I need Your words
I was crying at the stage beside you
I’m so lost in the woods without you
my grief drove away the birds
Fears and lies
I wrote the pages full, my love
The moon hangs solemnly above
But I have to pay the price
Nem maradsz egyedül
A redőnyt már leengedtem rég
csak egy hajlongó fénycsík tart ébren még
olyan vagy mint jégtáncos lábán a jég
mint egy fancy vers ami a bőrömre ég
Leguggolok hozzád és helyszínellek
csak kellett a kés a fehér szívednek
az ampullák mellé felfektetlek
elvonszollak innen hiába nevetnek
Csak egy kis időre még magadra hagylak
mert a kódfejtőim még találgatnak
bár tengerre néz ez a sötét ablak
De nem adhatnak eleségként a kardfogú halaknak
Nem maradsz egyedül én tartalak
a jövőnk alszik a hó alatt
nem maradsz egyedül én tartalak
átvilágít a jégtáblán a nap
Összezárva
Minden hangot összegyúrtam,
egy láthatatlan háborúban
csak világíts, hogy merre menjek
Üres napok mint fellegek,
mint nyújtózkodó szerelmesek
csak változzunk amíg lehet
Most kell majd elmondanom csendben
a vérrel elfut majd az erekben
hogy te néztél rám a legszebben
Hiába fordítasz majd hátat,
én űrhajókat küldök utánad,
hogy kifürkésszék, hogy mi bánthat
Mert egyedül maradunk, de mérföldeket haladunk
Így összezárva amíg lehet
A képzelet hatalom
messzebbre mint a Balaton
most úgysem juthatnék veled
Kell egy híd az éveken át
egy távcső ami a jövőbe lát
a felhők földre ejtenek
Felőlem a sajnálatban úszhatsz
hajaddal törlöm fel a múltat
mert valahogy megszerettelek
Copacabánat
A valóság önálló
nem kell féltened
elboldogul ő bárhol
és nem hiszem el
hogy láttad érkezni
egy előző világból
Ott ültél mellettem
egymás szemében
valami más ígéret
A valóság öngyújtójával
játszott és
lassan belénk égett
A valóság azóta álruhában köztünk jár
Copacabánat és pálma fák a pólóján
hiába bujsz el engem akar és nem téged
hiába égnek el olyan gyorsan ezek az évek
A valóság szégyenedet
edd a krémesedet
addig nem látja
hogy úgy szorongsz
mint egy korongon a reszkető
agyag váza
Ki leszel égetve
ebben az életben
törékeny maradsz végig
de csillogásod
a máztól majd
elér az égig
Én csak tüneteket kezelek rajtad
a tudásom csak ennyit ér
és te éveken át hagytad
itt maradtál a szavaimért
Karton Monakó
Várjuk hogy rátolat a
kudarcainkra életünk kattogó vonata
de tévedéseink kibomlott hajfonata
előlünk takarja a világot
Nem menekülök én csak a hazámba vagyok szökve
mint a szárszói sóhajok ahogy beúsznak a ködbe
Egy bárban üldögélek bár ne ismernélek
Kortyokban elpárolognak az évek
Kezem a kormányon
Szemem az országon
Ez Karton Monakó
Ez nem az én valóságom
Amíg nem látom
Szíved egy oltáron
Ez Karton Monakó
Ez még nem a valóságom
Kíváncsiságomat
a lábaid körül hordod
mint egy szoknyát, ahogy pergeted
Csak végzed a dolgod.
Életed mágnesszalagján
Ha én lennék törölve
Elrejteném a bánatom
Már nem adnék belőle
Új idők ezek, laza ritmusok az égen,
Kartonból kivágjuk a díszletet,
Hazudós nevetések, a metaforákon rések
A kezekben játék revolverek
Kezem a kormányon
Szemem az országon
Ez Karton Monakó
Ez nem az én valóságom
Amíg nem látom
Szíved egy oltáron
Ez Karton Monakó
Ez még nem a valóságom
Kezem a kormányon
Szemem az országon
Ez Karton Monakó
Ez nem az én valóságom
Ez nem az én valóságom
Ez nem az én valóságom
Ez nem az én valóságom
Ez még nem a VALÓSÁGOM